Előre szólok, ez NEM SAJÁT KÚFŐBŐL SZÁRMAZIK. Továbbadom, hátha valakinek szüksége van rá.

Ha a mai fiatalasszonyoknak azt mondaná valaki, hogy nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt dédnagyanyáik, nagyanyáik nem ismertek a hamulúgnál, a mésznél, a házilag főzött szappannál, a kékítőnél, ecetnél, szódabikarbonátnál egyéb tisztítószert, hát igencsak elcsodálkoznának rajta. Ennek ellenére mégis ragyogott minden: a konyha, az evőeszközök, a fehérnemű, a fal, a padló, a fából készült bútorok, az üvegneműk.A hajdani asszonyok ezeket a régi praktikákat osztották meg leányaikkal, unokáikkal, hogy megmaradjanak, ha netán úgy hozná a világ forgása, hogy össze kell majd gyűjteni a fahamut, le kell hozni a padlásról a régi „fatekenőt”, sőt a nagymama szappanfőző receptjét is elő kell majd keríteni a ládafiából. Mert voltak idők ezen a világon, amikor az elfelejtett dolgoknak igencsak megnőtt az ázsiójuk.

A lúg és a kékítő

A hagyományos fehér fal, a gerendás mennyezet, az agyonsikált padozat minden jómódú parasztház jellegzetessége volt a múlt századelőn.Szegényebb helyeken lincselt föld biztosította a tisztaszoba aljzatát, ám néha még a konyhát – amelyet egyben ebédlőnek és nappalinak is használt a család – is fellincselték. Ez a művelet egy vékony sármassza ronggyal való elsimításaként zajlott. Majd mikor megszáradt, érmelléki szép sárga homokkal fel is szórták.

Tehetősebb falusi házakban azonban dukált a deszkapadozat, amelyet lúggal sikáltak fehérre, azaz faszínűre. A huszadik század közepétől a vegyipar kiszorította a fahamut, amelyből a lúg készült, helyét drága szintetikus termékek vették át, amelyek nehezen bomló vegyületekkel terhelik azóta is a környezetet, az emberi szervezetet sem kímélve.

A fa elégetésekor keletkező hamu számos értékes ásványi sót tartalmaz. A termőföldre kiszórva féregtelenítésre is alkalmas. Használták is eleink gyakran, ugyanis az Érmelléken úgy tartották, a „lúfíreg” és egyéb földben megbúvó növényi kártevők ellen igen hasznos. Mivel tisztító hatása a káliumtartalomtól függ, egyes fafajták hamujából eltérő erősségű lúg keletkezik. A gyümölcsfáknál erősebb nyerhető a bükkfa hamujából, de egyes leírások szerint még annál is erősebb az akácfa és a kukoricaszár hamujából nyert tisztító és fertőtlenítő folyadék.Mivel zsíroldó hatású is egyben, alkalmazható volt általános tisztító- és áztatószerként vagy mosószerként is. A faházak, kerítések elszürkülését szintén hamulúggal akadályozták meg. A fát néhány éves időközönként forró lúggal lemosták, így a több évszázados faépítmények is megtartották kellemes, antik színárnyalatukat. Mi több, az általános nagytakarítás idején a pácolatlan bútordarabokat is átsikálták vele. Visszaadta a fa mintázatát, eredeti fényét, sőt a szú ellen is védte a deszkát.

Ehhez a hamut és a vizet egyharmad arányban kellett felfőzni, majd egy vékony vászondarabon átszűrni. Ezzel mosták patyolatfehérre a fateknőben a vászonneműt, ágybélit, ruhabélit. A kissé megsárgultaknak öblítéskor kékítő oldattal próbálták visszaadni fehéres színét, mely oldatot kis üvegcsékben lehetett kapni még a múlt század közepén is. A kékítők indigóvegyületeket, berlini kéket, ultramarin festékeket tartalmaztak.

Lúggal suvickolták ki a konyhai edényeket és kellékeket is. Mi több, az elbarnult zománcon is segített, illetve a leégett fazék- vagy üstaljat is tisztára marta, ha koncentráltabbra készítették.

A háziszappan

A nagymamák mosókonyháiban, a padlásokon még a hatvanas-hetvenes években is volt néhány nagyobb darab barna vagy fehérebb színű házi készítésű szappan. A háború alatt, de még utána se igen lehetett mosószerhez jutni – főleg faluhelyen –, így házaknál főzték az asszonyok. Az udvaron egy nagy üstbe belerakták az összegyűjtött zsiradékokat, ehetetlen avas szalonnát, a disznóvágás idején megmaradt és fel nem használt hájat, faggyút. Ebbe aztán esővizet meg zsírszódát raktak. De utóbbit sem lehetett mindig kapni, olyankor oltott mésszel meg sóval helyettesítették. Aztán a nagy üstben órákig főzték, kavarták, mivelhogy hamar kifuthatott. Mikor már látták, hogy kész lesz, ládákat, azaz öntőformákat tettek ki, azokba meg egy darab vizes vásznat terítettek. Az üstben szétvált a jó szappan (a fehérebb) a barnábbiktól, majd legalul a szennyeződés maradt. Egy nagy szappanfőző kanállal leszedték a javát, ezt öntötték a ládákba. Volt, hogy az „asztalfiát” használták erre a műveletre, ha nem volt kéznél egyéb formázó. Két-három nap múltával megkeményedett, akkor lehetett darabolni. Legtöbbször egy vékony dróttal ejtették ezt meg. Csak néhány hét múlva szikkadt ki teljesen, akkor vált használhatóvá is. Szappant csak egyszer főztek évente, olyankor annyit, hogy eltartson a következő esztendőig.

A mész

Manapság már szinte hihetetlen, hogy a meszet az építkezésen túl tartósításra is használták. Az Érmelléken csak a módosabb gazdák használtak meszet, a szegény ember földből, fából, nádból építkezett, és a falakat is sárral vakolta, majd budaifölddel (falfestéshez használt iszapolt, sárgás agyag) mázolta be.Tartósításra a tojás esetében használták. Sokáig elállt, ha oltott mész levébe rakták, olyan lébe, amellyel a házak falát is meszelték. Miután kiszedték a kifehéredett tojásokat és megszáradt rajtuk a vékony mészréteg, búzába rakták, ahol akár karácsonyig is friss maradt. Csak a Nagyboldogasszony (augusztus 15.) és Kisboldogasszony (szeptember 8.) között megszedett tojások voltak erre alkalmasak. Igaz, a dédnagymamák se igen tudtak erre magyarázatot adni, de ez így maradt fenn századokon keresztül, és be is igazolódott.

Mésszel a gyümölcsfák törzsét is fertőtlenítették. Az apró oltatlan mésznek volt még egy elengedhetetlen jó tulajdonsága. A kertekre, konyhakertekre kiszórva féregtelenítették a talajt. Ha ősszel beleszántották a földbe, a következő esztendőben kevesebb kártevő pusztította a veteményest.

Ecet, szódabikarbóna és levendula

A szódabikarbóna, vagy ahogyan az Érmelléken nevezik, a pezsgő, a népi gyógyászaton túl (évtizedes tapasztalatokra építve gyomorégésre, gyulladásokra, rovarcsípésekre alkalmas) szagtalanításra, mosásra, fertőtlenítésre, mindemellett tűzhelyek, edények, evőeszközök, ezüstneműk tisztítására is jól bevált. A Kárpát-medencében 1860 óta ismerik. Felhasználhatósága szinte határtalan. Még a tésztareceptekben is sokszor előfordul. Az Érmelléken oly kedvelt csörögéhez és egyéb, fujtatott tésztafélékhez is ajánlatos. Sokoldalúságát tán csak az ecet múlja felül. Nemcsak a népi gyógyászatban, de a takarításban is kész csodaszernek számított – és számítana még ma is, ha ismernék tulajdonságait. Az ablaküveg száz esztendővel ezelőtt az ecettől csillogott, a poharakkal, üvegkancsókkal egyetemben, mi több, a lámpaüveget is ecettel átitatott törlőkendővel tisztították.Az ecetet az élelmiszerek tartósításán kívül ruhabélik öblítésére is használták, mellyel nemcsak lágyabbá tették a vászonneműt, de fertőtlenítették is azt. Az ecetes vízzel való öblítés fényes csillogást kölcsönzött a hajnak is, és nem kellett a korpásodástól sem tartania annak, aki folyamatosan alkalmazta a módszert.

Ilyen tudással bírtak az Érmellék régi asszonyai, akik embertől idegen dolgokba sosem vetettek bizodalmat. Nekik levendulacsokor szolgált a molylepke ellen a sifonban, illetve a szúnyogokat is ez tartotta távol, a függönyökre, vagy ahogyan itt nevezték, a firhangokra tűzve. Ettől volt illatos az ünnepi ruha is, amelyet a nagy karosláda aljáról vettek elő a templomozás idejére.

Az Úristen mindent lehelyezett a földre, csak le kellett hajolni érte.

Sütő Éva

Most egy nagyon kényes téma kívánkozik ki a tollamból: az állatvédelem, állatkínzások, túlszaporítások, szaporítók...

Sokan lesznek, akik nem értenek egyet vele, de ugye, mint tudjuk, a vélemény olyan, mint az ember segge lyuka...

Na ez ide is érvényes, mert ez az ÉN véleményem.

Ott kezdeném, hogy baromira elegem van abból, hogy ebben az országban semmire sincsen pénz (kivéve egy hihetetlenül vékony réteget, de róluk most ne beszéljünk, mert a következő téma -tisztelet a kivételnek- őket hatja meg a legkevésbé.) Nincs pénz....Millió egy állatvédő szervezet, állatmenhelyek, hobbisták léteznek, akik szívüket-lelküket, utolsó vasukat kiteszik, ha egy állat megmentéséről van szó. Nekem magamnak is van olyan ismerősöm, akiről tudom, hogy két napig nem evett, mert tankolt inkább, és elhozott egy kutyust egy borzalmas helyről... Sok az ideiglenes befogadó (de valahogy mégis mindig kevés a férőhely). Rengetegen próbálnak erejükön felül segíteni. Ám még több a közömbös ember. Az olyanokról beszélek, igen, akik az ivartalanítást letojják. Szép széles, és magas ívben. Ugyanis ott indul a gond. Számoljunk egy kicsit! Vegyünk egy falut (mert úgy könnyebb számolni) 100 házzal. Mari néni kap egy kutyát, amit Béla bácsi szintén beazonosíthatatlan fajtajegyekkel megáldott kutyája felkoppint. Nofene. Születik 6 kiskutya. Szétkapkodják őket, mert még senkinek nem volt kutyája a faluban. Népboldogság van, ivartalanítás nincs. Továbbra sem. Szóval a faluban immáron 8 kutyus örömködik az életnek, amiből (jóindulatú) példánk szerint 3 a szuka....A 3 szuka évente ellik egy 6-os almot... Ez évente 18 kutya. Amiből további, teszem azt 8, tovább szaporodik. Aki nagyon jó matekból, levezetheti, a többiek higgyék el nekem: ez a szám azt jelenti, mivel hatványozódik, hogy a harmadik-negyedik évben a kutyák száma ütögetni kezdi a 200-at. Valahogy a falu besokkal kutyusból. Nem kell több. És itt fog bekapcsolódni az, hogy neeeeeeeeeem, dehogyis ivartalanítjuk! Az állatdoktor azt mondta, 6000... Annyit meg még a gyerekre se kőőőtöttek soha... Nemám a Bodrira! Megoldás (szerintük): 

A: agyoncsapkodni ami nem kell, merezabüdösmorzsi már megint felcsináltatta magát....

B: elvinni valahova, oszt kidobálni, ugyanazon okból, mint a fent említett.

Nomármost, azért szögezzük le, hogy az első verzió a kőkemény állatkínzás, mely a jelenleg hatályos (ám véleményem szerint még mindig nem eléggé szigorú) állatvédelmi törvények alapján vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. (szerző megj.: KEVÉS!)

A második verzió egyenes következménye pedig a kóbor kutya. Ami több szempontból nem a legjobb. A vadászok  "tönkreteszi a vadállományt" verziójára most nem annyira térnék ki, mert ők is. Tisztelet a kivételnek, ugye, amelyiknek eljut az agyáig, hogy ha medvét látok, "tánnemlövömki", mert gyanús, hogy védett. Az pedig tény, hogy egy farkaskutya, ha elvadul, pillanatok alatt lezsarolja a vadállományt, mert olyan szintig hangtalanul, esetleg ha többen vannak, tökéletesen egyenes vonalban hajt, hogy a vadnak az őzig bezárólag konkrétan semmi esélye. Ilyen esetben megérteném, de nem teszem. Kábító lövedék is van a világon, és utána állatvédő szervezetek. A gazdi lábánál sétáló kutya kilövését pedig azonnali tarkólövéssel jutalmaznám.

A kóbor kutya egyenes ági következménye leggyakrabban a sintértelep, azaz a gyepi. Ahol a kutya gazdájára várnak egy darabig, esetleg ha nagyon kedves, szép, esélyes, akkor valami állatvédő szervezet kihozza, (amire az interneten gyűjtenek, mert naná, hogy arra sincs pénz) és új gazdiját keresi. A szerencsés. A nem szerencsésnek lejár az ideje, nem viszi ki senki, hopp egy szuri, altatás. Mitől valószínű, hogy egy kutya nem szerencsés alkat? 

- öreg

- beteg

- fekete (nem vicc!)

- nagytestű

- nem elég cuki-muki az ábrázata

Persze, vannak azok a mázlisták, akiket Szent Péter nem akar a közelében látni egyenlőre, és valami csoda folytán ezen tulajdonságok ellenére kap még egy esélyt. A többiek megtérnek az égi csontokkal szaladgálni, és a felhők szélét rágcsálni. 

Aki állatmenhelyre kerül, az már a szerencsésebb kategória, mert ott - a kirívó kivételektől eltekintve, amit most szintén nem említenék, mert az 1%-okat lenyúló, adományokat bezsebelő, és közben semmit sem tevő menhelyekről külön cikket lehetne írni- nem altatnak. Ott szeretik, vigyáznak rá. És gőzerővel keresik neki az álomgazdit. Akkor is, ha nem kölyök. Akkor is, ha nem szép. Mindent megpróbálnak megtenni értük. Emberfeletti erővel képesek küzdeni egy-egy kis életért. Na, Ők az ANGYALOK. Így, csupa nagybetűvel. Akik nem alszanak, alig költenek magukra, mennek, mentenek. Ez az életük. És hiszem, hogy Ők ezt még sokszorosan fogják odafent visszakapni. Ha létezik a Mennyországban fullextrás apartman, na Ők oda kerülnek. A mentettjeikkel együtt, a végtelenített kanapéra. Csak, sajnos Ők kevesen vannak. Kapacitásuk véges. Az ideiglenes örökbefogadóknak is. Bizonyos mennyiségű állat elfér, azon  felül többnek egyszerűen nincs hely. Sok helyen a kapacitás 50 kutyus. Na, ott 80-90 felett már tényleg azt mondják, nem fér több. És szívszakadva teszik. Ők nem egy százalékokból élnek, hanem adományokból. Sokszor abból se. A saját pénzüket felemészti a rengeteg étel, gyógykezelés, számlák. És olyankor marad a reménytelenség, a sírdogálás. Aztán persze, mivel a Jóisten szereti az ANGYALOKAT, küld valakit... Aki segít. Aki örökbe fogad, aki enni visz. Aki csak együtt érez, és segíteni próbál. Na ők a segítő angyalkák :) Akikből, hiába mondják, hogy áááá, nekem nem lehet, előbb-utóbb ideiglenes lesz. Aztán ANGYAL. 

Én már várom azt az időt ezen a Földön, amikor mindenki egy kicsit ANGYAL lesz. Amikor felfogják az emberek, hogy ivartalanítani  KELL a kedvenceket, akármennyire édesek a kölyökállatok. Amikor a szaporítók belefulladnak önnön mocskukba. Amikor az országutak széle nem lesz tele kidobott kutyákkal. Amikor az állatkínzók eltűnnek  a Föld színéről. Amikor, ha kutyát ígérek a gyereknek, előbb megtanítom felelősséget vállalni, majd kéz a kézben kihozunk egyet a menhelyről. Nem, nem veszünk cukimuki kölyköt, aki 4 hónap múlva a telepen találja magát, mert nagyobb lett, mint gondoltad. Nem Ő tehet róla. Amikor a menhelyek üresek lesznek, és az ANGYALOK a jól végzett munka utáni édes semmittevéssel tölthetik az idejüket... 

Ha ez megtörténik, én keverem az első koktélt, ANGYALOK :)

Addig pedig marad a napi szintű mérgelődés, sírás, és tehetetlenség-érzés nekem is... És a remény. 

ártalmas az egészségre, és a kertre is. Azt sem tudom, a borsót hogyan sikerült háromszor megszednem (utoljára kiszednem) annyira nem vagyok otthon... Amúgy muszáj volt kiszednem, mert már kezdett elszáradni.

Bréking nyúz: kiszedtem az első saját fokhagymánkat.... Isteni finom. Tejfölös ubisaliba tettem a bográcsos pörkölt mellé :P

A hagymám ellenben olyan gazos, hogy csak na... De ma sem fogok aludni, szóval holnap, ha hazaérek, pótolni kell. Maximum este lesz kapálás. A zsákos krumpli a kedvencem: kapálásmentes. Abszolut :D Igaz, hogy már annyira szép zöld, hogy szerintem teli van újkrumplival, de majd csak 2 hónap múlva szedjük ki. Addig nem :) Türelem ez esetben krumplit terem :D

Töpörtyű köszöni szépen, jól van. A saját súlyát megeszi minden nap (természetesen konzervben, először alutasakost kapott, de arra valahogy azt mondtam, hogy nincs az az isten, hogy napi 3 db-ot megetessek vele. A száraztáp hiába minőségi, az neki maximum nasi. Szépen nő, csak rohadt hangos.... Bőg, ha éhes... Ha magányos, és ha álmos (nem vicc...addig bőg, míg rajtam nem alhat. Ugyanis szerinte az alvás kizárólag rajtam pihentető). Megkergeti a kacsákat, csirkéket, pedig akkora, mint egy levélbélyeg... Szóval hatalmas forma. Nagyon kis szeretős cica. Tápból vettem neki Purina One-t, de konzervből Darlingot kapott, amit eltoltam, mert annyira szörnyű a minősége, hogy két napig ment tőle a hasa....

Úgy néz ki, augusztusban szabin leszek :P Alig várom... Idesülök az irodai székbe lassan, én leszek a recepciós grillcsirke. Az ismerőseim meg nyaralnak... Pfuj :D

Nálunk nyaralás most nem lesz, inkább be szeretnék fejezni pár dolgot otthon (meszelés, festések, stb) meg a kertet akarom kicsit átalakítani, hogy jövőre jó legyen. Egy csomó tervem van. 

Mondjuk terveim, na azok vannak. Hogy mikor valósítom meg őket, na az a jobb kérdés,ugyanis fogalmam sincsen. Otthon is egy csomó mindent kellene csinálnom (illetve nem kell, de szeretném) és egy csomó hobbi-dolog vár rám ezerrel, vásznak, ecsetek, új akrilfestékek...csurog a nyálam, de nem jutok el odáig. Pedig egy képet már el is kezdtem, borzasztóan a fejemben van, de valahogy amikor otthon vagyok, mindig van fontosabb, mint hogy leüljek festegetni. Pedig jó volna...

A 10 kacsából végül 4 éri el a nagykorúságot, úgy néz ki... Nálunk állítólag még jó az arány, mert akik ugyanonnan hozták, sokaknak egy se maradt meg, valami bajuk volt. Ezek már úgy látszik, megmaradnak, nagyon kis szépek kezdenek lenni. Imádnivalóak, ahogy pocskolnak a vízben :D 

Szóval mostanában ennyi, majd ha valami téma megint megihlet, akkor írok :P

Szóval akkor bemutatom legújabb családtagunkat, jövő héttől legalábbis: TÓBIÁST.

Tóbiásnak nincsen gazdija, a mamája egy pincébe szülte, ahonnan állatvédők elhozták. Én meg majd szeretni fogom. Szerintem nagyon kis jó fej kandúr lesz, de majd meglátjuk. Remélem kutyabarát lesz, mert azért az feltétel. Ne Ő legyen a következő tériszonyos macskám a fenyőfán, aki felfutott a kutya elől :)

Szóval, várjuk. Fotók majd akkor. 

Tegnap éjjel egy olasz  csoport igazán hatékony közreműködésével egyáltalán nem sikerült aludnom. Mondjuk, hogy az olaszok kissé hangosak, és az istennek nem lehet bírni velük, de ez még nem kifejezés. Azonkívül nicht sprechen Sie Deutsch, és No speak English. Én meg nem parle italian. Akkor se, ha ezen ők fel vannak háborodva. Asszem nem világnyelv. Szerintük az. Mindegy, maradt az atcivity, meg a halkan szentségelés. 

Unaloműzőnek pedig a neten szörfölés. Ahol is hogy, hogy nem érdekes "jelenségre" bukkantam. 

A dolog neve: prepperkedés. 

A lényege pedig, hogy sok olyan ember van, aki szintén úgy látja, mint én, hogy erősen nem árt lassan különféle katasztrófákra és háborúra felkészülni, ugyanis csak akkor nem látod, hogy készül valami, ha kinyomják a szemedet. De még akkor is megérezhetnéd a szagát. Valószínűleg a most élő emberek közül túl sokan felejtették már el, milyen is egy háború. Mert nagyon érik. A politikai hátterébe a dolognak most nem mennék bele, én abszolut demokratikus vagyok: mindet utálom.

A prepperek viszont okos dolgokat csinálnak. 

Felkészülnek. 

Ezen lehet jót kacagni, de majd amikor hirtelen elfogy a boltból a kaja, elmegy az áram, amitől leereszt a frigód, és nem lesz vized, majd akkor is nevess ilyen őszintén. 

A lényeg pedig a következő:

(ajánlom a www.varositulelo.blog.hu-t mindenkinek, de tényleg)

- Halmozz fel vizet! (hűvös, sötét helyen nagyon sokáig eláll, gebasz esetén megiszod a nem frisset is.) Ha sok pénzed van, legyen vagy 200 lityi ásványtütüd, bár ezt én túlzásnak tartom.

- Halmozz fel nem romlandó, hűtést nem igénylő ételeket! (só, cukor, tészta, tejpor, instant levesek -egészséges kaját ne most egyél- konzervek, csoki. -nem az esti nassolásod lesz a lényeg- )

- Ezeket tárold olyan helyen, ahol nincs szem előtt. Lehet külön kis rejteked (nem otthon) elásva, manapság pl a prepperek PVC csőbe rejtett "plombált" kincseket ásnak el. Tarthatod otthon is, de akkor ne tudjon róla senki más, mert ha valaki éhes, hidd el, egy pár konzervért integethetsz a felhők széléről. És itt jön a képbe a következő:

- Védd meg magad! És most a vadászati engedély és lőfegyver kiváltásától a gumicsúzliig bármi belefér. Sok prepper azt mondja, hogy a csigás és a sima íjak nem érnek semmit. Na én itt vitába szállnék. Egy igazi faintos csigás, optikás számszeríjjal nem mennék szembe... Még akkor sem, ha AK van a kezemben. Fájni fog...Ugyanis gyors. És hangtalan. (Van egy régi kedvenc kérdésem, amit fel szoktam tenni az önjelölt fotelrambóknak: "Ha van két erdő, egyikben egy indián harcos egy tőrrel, másikban egy elmeroggyant veterán egy rakás fegyverrel, és te választhatsz, melyiken mész át?" A sok vesedonor erre a kérdésre az indiánt szokta választani. Hát lelke rajta. Én speciel az elmeroggyant AK-ját messziről meghallom. Az indián tőrét kevésbé. Szóval kikerülni bajos.) 

Na mindegy, lényeg a lényeg: akárhogy, de tudd megvédeni magadat és a családodat. Addig tanuld meg, amíg nem (idézek, bocs Anyu) "szartak bele a ventillátorba". Addig van időd a dobókéseiddel játszani, az íjaddal szórakozni, és csodás módon GONDOLKODNI (ez is egy jó játék) hogy ha ez van, mit teszel, ha az van, mit teszel. Szituációs játéknak hívják, és szerintem hasznos. A világon sok elit alakulat játssza, és nem azért, mert macsós, hanem azért, mert fejleszt. Gondolj bele: hülyeségnek tartod, de elgondolkodsz, mit teszel, ha ott jön 2 Panzer egy csapat állig felfegyverzett UFO-val, és egy zombi hadosztállyal. (amennyiben az UFO-knak van álluk) Most nem röhögsz, gondolkodsz. És láááám, ahogy játszottad, tényleg ott jön. Ergo: nem kell gondolkodnod, csak cselekedned. Utóbbi példa persze merőben életszerűtlen, de most érted a lényeget: tökmindegy hogy megjelenik tíz darab vérnyúl országunk miniszterelnökének vezetésével és túró rudit rabol, vagy az előbbi valósul meg. Persze ha játszol, jobb életszerűen. Bár Murphy is megmondta: felkészülsz 100 dologra, a 101-edik fog megtörténni....

Szóval ne szőrszálhasogass, hanem értsd meg a lényeget. 

Tovább folytatom: nem árt, ha van otthon némi kötszered. Meg bőrfertőtlenítőd. Én megtoldanám: ha használni tudod, nem árt beszerezni néhány érfogót, szikét, varróeszközt, stb.-t. És szintén saját toldalék: antibiotikum. Én se szedem be. Évek óta nem ettem egy falatot se belőle. De van az a szitu, amikor nem árt, ha van. 

Folyik a vita, hogy hol jobb túlélni, vidéken avagy városban. A város mellett sokan a csoportosulási lehetőség miatt teszik le a voksukat. Na én pont azért nem. Nincs olyan csoport, ahol ne ütné fel a fejét az anarchia.

Én a vidék mellett (minél rejtettebb) és a családdal való túlélésre voksolnék. Lehetőleg vízparton vagy kútparton. Érted. Megfelelő mennyiségű szűrő (kőrétegek és aktív szén) és pár tonna vízfertőtlenítő tabletta mellett csak az atomot nem lehet túlélni. A zombikat se igen. 

Na mára ennyi az okosságból, mindenki nézelődjön és okosodjon. 

Csak, hogy egy kedvenc filmemből idézzek: 

"A harcosokat nem szokták levágni, mint a birkákat" /The Expendables II.

Szóval, én szeretem a birkapörit, de semmi kedvem azzá válni. Márpedig már fenik a kést...

Hattttalmas elnézéseket kérek minden kitartó olvasómtól, de egyszerűen nem ment mostanában, hogy még ide is eljussak.

Találtam ugyanis munkát! Hihetetlen, mi??? Reméljük, kitart sokáig, és jó is lesz :)

A kertem csodásan burjánzik, mihelyst lesz bőr a képemen (értsd: meg lesz kapálva) azonnal töltök fel fotókat :)

A krumpli a zsákokban alakul (idén ugyanis újra alkalmazom a "termelj krumplit zsákban" kezdetű túlélő játékot, ugyanis így nem a kertben foglalja a drága helyet.) A zöldbab kikelt, a retek már ehető, a spenótot szednem kell valamelyik nap, a saláta kinőtt berkeiből, a borsó lassan elvirágzik, és mindezt csodálatosan takarja némi gaz. Szóval zöldnek zöld. De valószínűleg ahogy hazaérek (értsd: ledolgozom a kis 24 órás műszakomat, utána elmegyek Mamiékhoz rendet vágni a burkolók után, majd sicc haza) fogom a kapát, és nekiesek a kertnek, ha lesz még annyi energiám. Muszáj lesz, mert a hagyma már lassan ki sem látszik a gazból, de sok más is érdekes képet kezd ölteni. 

Igazából nem a lustaság, vagy az időhiány az elsődleges oka a dolognak (és ez most nem üres kifogás, hanem nyafogás), hanem az, hogy nagyjából három héten keresztül felváltva zuhogott és esett. Mikor milyen kedve volt. Néhol jéggel is megkínálta a talajt, szerencsére hatott a fenyegetésem, és az én kertemet messzire elkerülte.

A palántákkal viszont idén nagyon nem volt szerencsém. Egyféle paprikából lett valami, semmi más nem maradt/nőtt meg. Hogy a mag volt rossz, vagy a föld volt túl olcsó (gyanítom, mert 25 kg volt 500 ft) netán nem megfelelő volt az ellátás (ez esetben az anyjuk kínját, mert még komolyzenei előadásban is rendszeresen részesültek) ezt már nem tudom. Jövőre remélem több szerencsém lesz, addig meg átbújom a szakirodalmat, hogy mi a fene bajuk volt a palántáimnak. Lehetséges, hogy ronda kirekesztőek voltak, és nem tetszett nekik a fejem. Ezeknél bármi megeshet. 

Rossz hírem is akad sajnos :(. Életem egyetlen kölyökmacskája, Bertalan tragikus hirtelenséggel eltűnt. Már egy hete nincs meg, remélem még, hogy előkerül, de vajmi kevés reményt fűzök a dologhoz. Úgy látszik, egy éves korára kimerítette mind a kilenc retúrjegyét, ami a macskáknak úgy általában jár. Erősen gondolkodom, hogy közelgő szülinapomra szerzek valahonnan egy kiskandúrt, de még filozófiai szinten mozog csak az ötlet, mert most sokat nem vagyok otthon (havi 10x24 órát) és biztosan magányos lenne szegény. Lehetséges, hogy még várok. Bár így már elég szenvedős a dolog, mert kutya híján is erősen kínlódok, de eddig Berci legalább ott volt. Most Ő sincs, így eléggé "állattalannak" érzem magam. Utálom, ha nincs senki, akit szeretni lehet... Kaptam ugyan tíz egész darab kiskacsát, de azok egyenlőre pengeélen táncolnak. Szó szerint. Egyrészt a legkisebb a legnagyobb rohadék (mint az már lenni szokott), másrészt rendben, hogy kacsa. Az állítólag nem azt jelenti, hogy finom, hanem hogy pocskol. Na, ez nem kifejezés. Fél óra leforgása alatt BÁRMILYEN önitatóból ázottra pancsolják az alattuk lévő szalmát/forgácsot (egyik sem vízhatlan, mint kiderült). Csináltunk nekik "karámot", amibe kivesszük őket, ha ott vagyunk, magas tálcába pedig kapnak vizet pocskolni. A karámon belül lévő 2 négyzetméter pedig kerek 10 perc leforgása alatt a Skót lápvidékre hajaz, a vizet 4x kell utántölteni, és az összes kacsa merő csatak csuromvíz. Mire is visszatesszük őket a száraz alomra, infralámpa alá, hogy megszáradjanak, mert ennyitől már biztosan kifáradtak. Aha. Nagy lótúrót! Tíz percen belül megint úszik bent minden. Szóval most azon gondolkodom, hogy vannak-e annyira édesek, hogy megússzák a kinyírást (egyenlőre igen), vagy tajgetosz-pozitívnak nyilvánítom őket, és soha többet nem jön kacsa a közelembe. Tányéron se.  A gond az, hogy imádom a kacsamellet finom ropogósra sütve.... Ez a tény pedig mindig önmérsékletre sarkall, de etetem őket rendesen, hogy előbb érjék el a tányérérett súlyt, mint az én türelmem határát. Amúgy édesek, de a Hápi kacsa című gyerekdal egy nagy humbug. Új haver.... Maximum a sütőben. De tényleg. 

Szóval aki kacsatartáson gondolkodik, annak üzenem, hogy maximum akkor, ha van egy kiszuperált gyerekmedencéje, meg minimum húsz mázsa faforgácsa. És esővize, mert ezek többet fogyasztanak, mint egy négytagú család fürdéssel együtt. Nálam legközelebb a kacsákat meg fogja előzni egy forgáccsal bélelt gyerekmedence, és egy asztalosműhely havi forgácsadagjának a beszerzése. Kacsa utána. :P

A leendő állatállomány többi része beszerzés alatt.

A képek meg feltöltés alatt.

Mindenkinek szép napot!

Szóval valahogy mostanában nem volt sok erőm/kedvem/időm írni... Úgy néz ki, végre találtam munkát, csak el ne kiabáljam... Egészen jónak tűnik :P

A kert virul, de nagyon. A gazok is virulnak, ami nem lenne gond, csak a sok esőtől nem lehet kapálni, ami viszont meglehetősen hátrányos helyzet, mert a vége az lesz, hogy úgy kell majd kibogarászni a szerencsétlen kertemet a gazból... Akkor jön az, hogy ez is gaz, ez is gaz, hopsz, mégsem.... És módszeresen kiszeded az épp kikelt dolgokat. A saláta burjánzik (végre...) bár rájöttem, hogy alighanem sűrű lett a vetés, mert pontosan úgy néz ki az az egy sor saláta, mint egy csodásan festett, tömött punk-taraj... Ha mind szétültetném, akkor sanszos, hogy másnak nem maradna hely.... Tanulság: jövőre kicsit finomabban kell :P Bár ezt a tanulságot a reteknél is le kell, hogy vonjam, mert a felét ki kellett egyelnem, hogy a többi hajlandó legyen megnőni. Szerintem következő évben sebészcsipesszel fogok magot ültetni. Ami nem kel ki, még mindig pótolható, de a szívem szakad meg, hogy a felét ami kikelt, kidobom. A borsóm már hét határos, nemsokára virágzik. Természetesen hiába vetettem 2 héttel előbb, mint a Mami, naná, hogy az övé már virágzik... Mondjuk tudom az okot, náluk sokkal többet süt a nap, itt a völgyben kevesebbet. Ami ilyenkor, tavasszal hátrány, az viszont a nyári hőségben előny lesz a kertnek, remélem nem ég ki semmi majd, akármilyen forróság is lesz. 

Alakul a virágoskert is, kikeltek a tátikák, hajtanak a kardvirágok és a fréziák. Nagyon kiváncsi leszek a fréziákra, mivel el nem tudom képzelni, hogy "csak úgy, vadon" milyen virág lesz rajta. Bár a kedves párom szerint minek kapálok virágoskertet, amikor azt nem lehet megenni... Cöh. Gyomormániás :P Bezzeg a kolbásztöknek azonnal megcsinálta a futtatórácsot, amikor kértem, mert a rántott tököt imádja. Ki kellene találnom a kolbászízű rántott virágokat is, és akkor bódottág lenne. :D

Mai napra tervezett szent feladatom újból elmarad (3 napja próbálkozok hagymát kapálni) mert megint esik... Bár hozzáteszem, hogy teljesen mindegy, mert a hagyma akkor is csodaszép. Viszont akkor is utálok a lakásban porolódni, amikor dolgom lenne. De az időjárás sajnos nem az én kedvemhez és igényeimhez igazodik, pedig sokkal könnyebb lenne neki, és kevesebbet csuklana. 

Nagymamám tippje viszont kipróbálva. Csalánleves permetezés. Leáztattam egy vödörben több, mint egy hétre a csalánt, és most a felét hígítva (jó alaposan) kipermeteltem a palántákra, a borsóra, hagymára, stb. Amire jutott. Nagyikám viszont erősen túlzott, amikor azt mondta, rettenetes büdös a dolog. Nem igaz. Még annál is büdösebb. Az első pár fújásnál konkrétan azt hittem, helyben az ebédemet is megkapja a veteményes. Éreztem én már büdöset, nem is vagyok nagyon kényes, de ehhez képest a dögszag francia parfőőőőőm. Mondtam utána, hogy ha ezek után nem kezd el ódákat zengeni a kertem, kigyomlálom az egészet. És megetetem a kacsákkal, amik remélhetőleg lassan érkeznek. Szóval a biokertészet iránt érdeklődőknek szeretettel: szagelszívós maszkban permetelj...

A palántáim is alakulnak, bár már száműztem őket kintre, a teraszra, ugyanis megkaptam, hogy nem kutya, hogy sétáltassam,ne cipeljem ki-be, mert attól pusztultak el az elsők. Most edzem őket. Maximum kicsit lassabban nőnek. De palántaneveléssel legközelebb majd akkor fogok próbálkozni, ha lesz üveges verandám. Ugyanis a lakás nálunk nagyon sötét ehhez, kitenni meg ugye nem lehet amikor süt a nap, mert eltörik a nyakuk a forgástól. (finnyás egy népség). 

Haladok, a végén kis kertész leszek egyszer. Vagy kétszer. Vagy inkább minden évben, aztán majd egyszer meg is tanulom :P 

Az egész úgy kezdődött, hogy elveszítettem egy régi, bevált receptemet. Ha jól emlékszem, egy töpörtyűs pogácsáról volt szó. Nosza, felmentem az internetre, hátha találok egy jót. Találtam is, dögivel. Ámde valami szöget ütött a fejemben... A receptek egy jó részénél az arányok láthatóan, és szembetűnően nem stimmeltek. Főzök-sütök már egy ideje, és azért ragadt rám annyi, hogy ha a tészta szárazanyag tartalma (liszt, cukor, stb) és a nedves alkotórészek (margarin, tej, tojás, víz, kisnyúl-lé) megegyeznek, esetleg a nedves alkotók többen is vannak, akkor arra a tésztára nekem ne írja oda senki, hogy GYÚRJUK és NYÚJTSUK, mert azt maximum kevered, és öntöd, Fiam. Találtam egy receptet a sok között, ami elvileg jónak tűnt. Hát elvileg, mert gyúráskor az 50 dkg liszten felül, amit írtak, még kb 20-at bele kellett tennem ahhoz, hogy összeálljon, és tésztának lehessen hívni. A csodaszép képet a recept mellett pedig biztosan nem a tulajdonos készítette... Azóta kifejlesztettem a sajátot, és beírtam egy receptfüzetbe. Meglegyen, mert én nem kínlódok. 

A kenyérsütéssel ugyanez a helyzet. Valahogy divat lett otthon sütni-főzni, ami egyáltalán nem baj, sőt! Egy nagyon okos, és jóféle divatnak találom. De ezzel párhuzamban divat lett főzős weboldalakon a receptjeinket (lehetőség szerint nem az internetről leszedett) fotókkal feltölteni. Ami szintén egy jópofa dolog lenne, ha....

Ha a posztolgató "háziasszonyok" legalább fele látott volna már belülről konyhát. Egyáltalán nem lenne hátrány. Újabban ciki elismerni, hogy kezdő vagy. Ehelyett úgy teszel, mintha a Konyhatündér szobrát a te kisujjadból formálták volna, és öreganyád elbújhatna. És szívem szerint itt mondom ki, hogy ÁLLJ! Részemről elég volt... Azt elhiszem, hogy az oldalaknak nincsen idejük minden receptet átbogarászni, hogy nagyjából jó-e, de hogy aki megcsinálja, és nem sikerül (mert nem fog, ha egy pogácsatészta teszem azt nokedlitészta sűrűségű, baromi nehezen fogod kinyújtani és szaggatni) akkor vegye már a fáradtságot, és írja oda. Van egy kis komment részecske, na, az nem beszélgetésre vagy kötözködésre való, hanem erre... 

Nem, nem azért elsősorban, mert engem zavar, hogy az interneten keringő receptek jó fele egyszerűen elkészíthetetlen, a maradékból pedig 20% módosításokra szorul, mert én ezt már észreveszem zömmel, és ritkán futok bele a csapdákba. Ámde azért abba mindenki gondoljon bele, hogy vannak olyan friss asszonykák, akik igenis tényleg szeretnének megtanulni főzni, és nem mirelitkajával tömni újdonsült férjüket, esetleg gyerekeiket. Hatalmas lelkesedéssel nekilát egy receptnek, és kudarcot vall. Nem maga, a recept miatt. Egyrészt ebben a zsenge állapotban ugyanúgy fogja érni a kudarc, ahogy a gyerekeket: lelombozza. Magát fogja okolni, hiszen látta a neten, hogy milyennek kellene lennie, és mégsem. Nem érti... Mi a vége? Nem fog nekilátni még egyszer. 
Aztán vegyünk egy átlagos süteményreceptet. Általában kell bele tojás, liszt, margarin, netán vaj, dió, lekvár, gyümölcsök, tejszín, stb. Bárhonnan nézzük, egy tepsi sütemény ára 600 és 1600 Ft körül mocoroghat. A tortákról, stb most ne essék szó. Ezt a pénzt pedig ilyenkor kidobod az ablakon. Ezt a mai helyzetben túl sokan nem engedhetik meg maguknak, az idejükről, és a sikerélményükről már ne is beszéljünk. Persze, mondhatod, hogy egy kezdő maradjon a bögrés sütiknél, az elronthatatlan, de ebben is tévedsz. Olvastam én már olyan "pofonegyszerű recept"-t, hogy azt mondtam, aki ezt nekem itt előttem összeállítja, ezekkel az arányokkal, és meg is lehet enni a végén, és úgy fog kinézni, mint a képen, annak békaugrásban körbekocogom a Széchenyi teret itt Pécsett, miközben apró szappanbuborékokat eregetek az orromon. Esküszöm, megteszem. Sok esélyetek nincs rá, hogy ezt lássátok, ugyanis a pofonegyszerűnek kikiáltott receptet egy cukrász sem tudná megcsinálni. Olyan, mint nálunk volt matekórán a többismeretlenes csoda. Valaki látott már olyat, akinek sikerült...

Szóval egy szó, mint száz, véleményem lesújtó. És csillagozom, pontozom, értékelem azokat a weboldalakat, ahol TÉNYLEGESEN kipróbált, JÓ receptek vannak fent. Aki tényleg odafigyel arra, hogy ne osszon meg hülyeségeket, és ne kudarc, hanem sikerélményt nyújtson a kezdőknek is akár. Mert tévhit, hogy maradj az egyszerűnél. Ha igazán akarod, kezdőként is bármit meg tudsz csinálni. Csak legyen kéznél egy jó, részletes recept, és nem árt egy Anyuka, Nagymama, vagy profi barátnő a közeledbe. 

Mindenesetre hajrá, Háziasszonyok! Főzzetek, süssetek bátran! 

(de azért a recepteket előtte alaposan vizsgáljátok át.)

Ti pedig, kedves posztolók, akiknek a receptjei alapján a lógatós Lipton teámat nem adnám oda, hogy főzzétek meg, csak egy tanácsot fogadjatok meg tőlem, kérlek:

Csak azt a receptet tedd fel, amit tényleg ki is próbáltál. Neked sem esne jól, ha tényleg megpróbálnál főzni, és nem sikerülne... :)

Soha az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni márciusban egy esőnek. Pedig de. Ugyanis a kezdeti folyton esős szakaszt hirtelen felváltotta a szárazság. Egyszerűen nem lehetett vetni, kapálni, semmit, mert porszáraz volt a kert. Pedig olyan szépen el volt vetve minden! És láss csodát, imáim meghallgatásra találtak odafent: tegnap délután megjött az eső! :) Nem volt ugyan sok (pont elég), de láthatóan jön még, mert be van borulva. Azonkívül ennyi eső is pont elég volt az eddig kikelni nem akaró magoknak, ugyanis hirtelen minden kibújt. 

A tegnapi nap amúgy is nagyon jól telt, reggel Anyukámmal elültettük a Mamitól kapott szarkalábakat, átültettük az amarílisz hagymákat (végre nekem is lett kettő) és a lepotyogott, szaporodni kívánó majomkenyérfákat. Aztán még egy csomó minden eszébe jutott a család eggyel idősb generációjának (a tojáshéjmentes fenekűeknek) és a végén fél kettőig kint szorgoskodtunk. Az én szerepem kivételesen erősen visszaszorult, mert pár napja annyira be van állva a nyakam, hogy örülök, ha megtartja a fejemet, nemhogy csinálni is tudjak mindent úgy, mint máskor. Szokásos. Csinálni lehetne valamit, biztosan történik velem valami, amitől fáj a csinálás. :D

Egyesek szerint a fájdalom jó, mert érzed, hogy élsz, háááát, ezt én annyira nem osztom. Sokkal jobban élvezem, amikor nem fáj semmi se. 

A mai meg a holnapi nap a saját békám (megérzések) szerint még esős-csepergős lesz, de utána biztosan szép idő jön, hétvégére főleg, és minden elkezd majd nőni, mint a gomba. Mondjuk valószínűleg a gaz is, de hát ki bánja? Kapa van, időm van... 

Az esővel sincs gond, mert van mit csinálni máshol is. A mai napra például bicikli festést és szerelést irányoztam elő. Előre várom. Kedves Párom bicikliszerelés közben az alföldi szótár egészen válogatott darabjait szokta ismertetni velem, amin én nagyon jót tudok mulatni. :) A festék megvan ( matt fekete, és rikító pink színekben fog játszani a bringám, ami elég ütött-kopott már szegény, de a célnak igenis megfelel.) Igazi szép, csajos bringám lesz, jó messziről látható. :D Legalább nem ütnek el... :P Szeretem az egyedi, merész dolgokat. A tucatholmik annyira ki tudnak készíteni. Ami például divat, az hiába tetszik, biztosan fel nem veszem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de semmi kedvem nincsen beállni a sorba. A nagy divathullámok idején azok a boldog emberek, akik mást viselnek. :D 

Szóval, ess, eső, ess! Mi meg addig szerelünk biciklit. Esetleg még meglássuk, mire futja az időből, akár más is lehet még a biciklin kívül. :) 

Csodás, esőben táncolós napot! :)

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor az ötvenes évek táján elkészült egy kredenc. Aztán valaki megvette. Hazavitte, a konyhába állította. Hasznos darab volt, szép is. Aztán az Idő Vasfoga persze Őt sem kímélte. Megfakult, lekopott. Itt-ott megette az egér, letört a fiókgomb, kirepedt egy kis darabka az ajtó sarkából. Valahogy elnyűttnek nézett ki. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, a házban, ahol állt, nem lakott már senki sem. Ott állt egyedül, magányosan. A sarkára egérragasztót kentek, néha kiszellőztettek körülötte, de a házrész lakatlan volt. Egyetlen társa az a kisegér lett később, aki a ragasztóba botor fejjel belesétált. Később csak a maradványai. Aztán a kredenc izgatott lett. Valami volt a levegőben, valami megváltozott. Zseblámpa fénye villant, és fiatal hangok ütötték meg a fülét. (már ha van a kredencnek füle, az én mesémben pedig igenis akad)

Hogy mi is történt ekkor? Hát rátaláltam. Győzködtem a páromat, vigyük magunkkal. Nem akarta, mert az a kredenc ott van, mióta az eszét tudja, és talán elmozdításkor szét is esik. Nem esett. Ellenben szörnyen nézett ki. A lapjai zöldek, a szekrény ajtajai -valaha- vajszínűek voltak. Koszos, kopott, töredezett volt a végtelenségig. És nehéz. Nő létemre elég durva fizikai erőm van, de ennek a sarkát alig tudtam megemelni. A komplett kredenc ütögeti a 100 kilót valószínűleg. Mit lehet tenni? Az öregek még tömör fából csinálták a bútoraikat, nem holmi préselt lemezekből, meg minden egyéb vacakból. Nekem ez akkor is kell. Ha belehalok, is kivisszük innét. A kredenc valószínűleg megörült az elszánt hangoknak, mert engedte magát elfordítani a faltól, talán még segített is egy kicsit. Feltettük a platóra, és hazahoztuk. 

Aztán a kredenc megijedt. Igaz, hogy csodás, verőfényes nyár volt, de kikerült egy teraszra, hatalmas fenyők árnyékába. De aztán rájött, hogy nem hagyják ott. Jött a két fiatal, mosolygott rá. Szerszámokat, festékeket, minden egyebet hoztak. A kredenc meglepődött.

Én csak reménykedni tudok, hogy finoman bántunk vele, amikor is mindenhol lecsiszoltuk róla a festéket, az egérragasztót (az egérről nem is beszélve) és a rengeteg port. Ahol lehetett, géppel, ahol nem, ott kézzel. Ráment egy napunk. Aztán leportalanítottuk, és kezdődött a csinosítás. Mestertapasz. Alapozás, ami biztosan jólesett neki, hiszen ilyen kiszáradt "bőrre" csakis jól eshet bármilyen kence. :) Aztán... Milyen is legyen a színe? Piros és fehér. Elkészült, meg is száradt. Valami Nekem még hiányzott róla. Kellene festeni rá valamit. De mit? És hova? Gyorsan fel az internetre, keressünk valami kellemes magyaros mintát, az nekünk úgyis kell, ne nézzen ki olyan furán az étkezőben a falon díszelgő karikás, fokos. Nos, megláttam a mintát. Beleszerettem. Azonnal fogtam egy pici darab ceruzát, felskicceltem. Úgy gondoltam, ha nem jó, még átfesthetjük. :P Aztán ecset következett az alkotó fiókomból, akrilfesték, és kialakult a minta. Beállítottuk a lakásba, az üres falra a megújult kredencet. Örült a szívem. Ilyen csodás bútora senki másnak nincsen! Csakis nekünk. 

A kredenc azóta is ott díszeleg az étkezőnkben, a Párommal gyakran nézegetjük szeretettel. Valahogy ez lett azt első közös bútorunk, és az első közös munkánk. Gyanítom, hogy ha elsőre ilyet tudtunk alkotni közösen, akkor ezt csak jobb dolgok fogják követni. :) Sokszor hallom, hogy régen a kredenc jobb fiókja csokoládét, cukrot rejtett. Ígéretet tettem a kredencnek. Majd ha apró lábak neszét hallja, akkor a jobb oldali fiókjába megint csokoládét és cukrot fogunk dugni. Hogy az apró lábak kis tulajdonosa(i) is annyira kíváncsian, szeretettel nézzék Őt, ahogy régen tették azok, akik már régen felnőttek. Felnőttek, lábuk megnőtt, de az emlékeik megmaradtak. 

A kredenc pedig elköltözött, végleg. Új otthona lett.Nincs egyedül többé. Megint van, aki szereti.

Ennyi volt, mese volt. Pedig szóról szóra igaz az egész :)