Szóval valahol a Feketerigóékkal kezdődött… Ugyebár kijelentettem, hogy akkor is tavasz van, ha Holle Anyó egy hétre még megrázza a dunyháját. Bár reménykedem, hogy inkább lustul az öreglány, és esze ágában sincs kirázni a kiráznivalót.

Amikor rájöttem, hogy tavasz van, hirtelen rám tört a „csakazértiselvetekmindent” kezdetű betegség. Ez egy agyalapi részen induló nyavalya, és komolyan gyógyíthatatlan.

Hát, nálam azért gyógyítható volt. A gyógyszer neve: Nagymama.

Aki azért elmondta, hogy rendben van, hogy vannak magok, amit el lehet már vetni, vannak olyan palánták, amiket nevelgethetek, de azért finoman, mert ha én - teszem azt- nekiállok krumplit dugdosni, úgy elfagy, hogy komposztnak se lesz jó.

Hát jó. Akkor finomítunk az agybajon. – Van amit az ember kénytelen elhinni a Nagyijának…Ilyenek a gyerekkori mesék, később a receptek, és a kerti dolgok -.

Na akkor mit is vessek el?

Paradicsom, paprika? Na ne! Azért az még túlzás lenne. Úgy elfagy, mint a pinty. (kérem a Kedves Olvasót, ha látott már fagyott pintyet, postafordultával küldjön róla információt)

Nézzük csak, mi van még… Uborka. Hátulján: ápr.-máj. Na jó, akkor a február még kicsit durva lenne Neki. Hmmm…

Hopp, mi ez?

Hát a cukorborsó. Merjem?

Merem, mert a Nagymama is csal, ugyanis Ő már ősszel elvet egy sort. Lehet, hogy nem ugyanaz, de egy próbát megér. Maximum nem kel ki, engem pedig elővesz a másik tapasztalt és menetrendszerűen érkező agybajom, a Hiszti.

(Az enyémet muszáj nagybetűvel írni. Csak, hogy érezze, nem becsüli le senki, mert akkor bepörög. Amúgy is, Ő egy külön lény. Biztosan, mert én ilyet nem tudok, amit Ő művel. J)

Szóval. Tegnap egész nap zuhogott az eső. Merő csatak sár minden. Az egész kerttel az élen. Jól el is áztam, orkánerejű szél okán, ami kitépte volna a kezemből az ernyőt, ha hagytam volna. Azonban cselesen összecsuktam, és inkább megáztam.

Tény, hogy ma csodaszépen süt a nap – én előre megmondtam, de a család hitetlen tagjai levelibékaként semmibe vesznek, és esernyőt visznek magukkal dolgozni… -

Márpedig, ahogy 9:00-kor áll a dolog, tényleg hétágra süt a nap.

Magyarán szólva mit fog ma az Agybajos művelni? Jelen esetben Én?

Hát persze. Kerít valahonnan egy gumicsizmát – nekem még nincs saját, ragaszkodom ugyanis a rózsaszínhez, vagy a cicamintáshoz, amit valamiért még nem sikerült vennem sehol – és bemászik a sárba, valahogy a kapával húzni két sort a sárban.

Amiből megérzésem szerint széles magyar káromkodások, és végül egy sor lesz, mert valószínűsítem, hogy erősen ragadni fog a sár. Továbbmegyek. Be is fogom locsolni a szerencsétlen magokat, hogy biztos ami biztos, kikeljenek.

Hogy mi lesz ebből?

Kétféle verziót tudok elképzelni.

Az egyik verzió, az Áhított, hogy május végén - június elején lesz cukorborsóm. Hátha.

A másik verzió, amit ugyan nem szeretnék, de erősen valószínűsítek, hogy egy fia borsónövény sem lesz hajlandó kikelni, azzal a felkiáltással, hogy kitettem a hidegbe őket, akkor most pukkadjak meg.

Kíváncsian várja mindenki a folytatást, ugye?

Hát… Nálam nem jobban…

Mert… Ki tudja…

Csodák a kertben is vannak.

A kezdők szerencséjéről már ne is beszéljünk…

folyt. köv.