Kerti szösszenetek II.

Reményeim szerint sokak örömére, és kevesek bánatára folytatnám a kerti eszmecseréimet.

Legutóbb a borsónál tartottam. Elvetettem ugyanis. A helyzet azóta elég érdekesre fordult, ugyanis nem tudom, ki hol lakik, de szerintem én a trópusokon. Na nem hőmérsékletileg! Állandóan szakad az eső… Az egy, hogy már rettenetesen unom, de a folyamatos sártól és, hogy nem lehet rámenni a kertre, na ettől már lábrázást kapok! A múltkor hatalmas sikerrel kifogtam kettő egész esőmentes napot, amikor is gyorsan felszaladtam az egyik kertrészbe, elgereblyéztem a felásott (és felázott) földet, és villámsebességgel eldugtam a hagymákat. Ültetőfán két kiló, rajtam olyan öt kiló sarat eredményezett a művelet. Mondanom sem kell, hogy a folyamat felénél hirtelen elkezdett a hátamra csepegni az eső… Mire végeztem, szakadt. A pozitív gondolkodás jegyében úgy döntöttem, morgás helyett örülök, hogy nem kell belocsolni a hagymákokat.

Ja, merthogy újabban beleásódtam ebbe a pozitív gondolkodás dologba, hogy hátha tényleg én csinálok valamit rosszul, és nem mindenki más bolondult meg. Erősen igyekszem. A hagymák eldugása már egy pozitív dolog, legalább a borsó és a hagyma már földben van.

Apropó, borsó! Addig-addig imádkoztam neki, és nézegettem naponta –majdhogynem áhítattal- azt a szerencsétlen sor borsót, amíg kibújtak! Igaz, egyenlőre fotózni felesleges –még kiderülne, hogy csak én látom- merthogy ilyen 2-3 mm-re kandikál csak ki a földből. Kicsi, kicsi, de legalább kint van! Hányan mondhatják el ezt magukról, hogy elássák a földbe, és kihajtanak?! Szerintem nem sokan, szóval a borsómat tessék megtapsolni. Azóta megint folyton esik az eső, és pozitívan bár, de nagyon beszorultam a lakásba. Védekezésképpen nagytakarítottam. Padlótól plafonig. Már megint. Lassan nálam a szőnyegen lehetne műteni, olyan steril a lakás. Valamit ki kellett találnom ellene, ezt bárki megértheti! A család lassan sütemény-, kalács-, és kajamérgezést kapott volna, ha továbbra is a konyhában vezetem le túltengő energiáimat.

Egy hirtelen gondolattól vezérelve fogtam magam, és egy esőmentes félórában kiszaladtam a teraszra, fogtam egy vödröt, és földet kevertem benne. Ez nálam úgy nézett ki, hogy egyharmad arányokban kerti föld, palántaföld, és homok. Muszáj legalább a palántákra keverni a földet, merthogy nálunk jó lenne a kert, csak kissé agyagos. Magyarán szólva olyan kemény, hogy megdobnak vele, utána nemhogy vissza nem dobsz, de szerintem egy hétig pukli lesz a fejeden. Ez van. Nagyon jó kis föld nyáron, mert tartja a vizet, és amikor mindenki esőtáncot jár, rimánkodik, sír, és locsol, na akkor mi boldog mosollyal kapáljuk a félig nedves földet. J

Ennek ellenére ilyenkor, esőben, borzalmas. A palántákat meg nem áll szándékomban eleve berohasztani, szóval keverem-kavarom. Ezen csodás művelet után –gyerekkorom óta imádok koszos lenni, csak akkor még nem volt szabad- fogtam az egész évben összegyűjtögetett ásványvizes palack-aljakat, tejfölös dobozokat, műanyag tálcákat, és megtöltöttem földdel. Boldog voltam. Aztán rájöttem, hogy persze, Esztike, de hova a viharba teszed? Kicsi a lakás… Szóval fogtam egy dohányzóasztalt (svéd, olcsó, ronda, nem kár érte…) és betelepítettem az étkezőbe az ablak alá. Ott úgyis táncolni lehetne! Nagyon összebújva, és kicsiket lépve, de lehetne… Ami arra ráfért, azt beültettem, a többit lemondó sóhajjal visszaborogattam a vödörbe. Majd legközelebb. Ráveszem Aput, hogy csináljon nekem virágállványt. Akkor pedig elfér a többi is. Egyenlőre marad egy műanyag tálca tele salátával, egy másik spenóttal (igenis, ne tessék hülyének nézni, spenótot akarok enni! És nem várom meg, míg kint lesz. Hideg van…) néhány pohár pritaminpaprikával, és balkonparadicsommal. Sajnos itt tartunk. Mert a kötözőhagyma már egy ideje szintén el lett vetve virágládába, csodásan ki is kelt, de valahogy azóta ácsorog. Pontosan úgy néz ki az egész, mintha egy macskát temettem volna bele, és a bajusz-szálai hirtelen úgy döntöttek volna, megnézik, mi a helyzet odakint. Pedig nem hiányzik macska a létszámból, szóval hagyma lesz az, csak elég nyamvadt. Nem értem. Még beszélgetek is velük. Énekelni semmilyen növénynek nem fogok, mert menten elszárad. Vagy visszabújik a magba, mint csiga a házába. Gyerekkoromban is egyszer próbáltam csak csigának énekelni, hogy jöjjön ki, de nemhogy kijönni nem akart, valami érdekes fizikai hatás révén még a háza is megrepedt.

 Lassan ott tartok, hogy kísérlet alá fogom venni, hogy reagálnak a hagymák Mozartra. Vagy az Örömódára. Vagy bármire, amit amúgy koromnál fogva erősen utáltam, és mostanában jövök rá, hogy mégiscsak hallgatható, sőt. De ezt még mindig ciki beismerni. Majd negyven fölött elismerem, hogy szoktam sutyiban komolyzenét hallgatni. Most ne értse félre senki, ettől nem leszel öreg, csak kicsit. J

Szóval, egyenlőre így áll a kertem. Az egyik fele a dohányzóasztalon, és virágládában, a másik fele csatak sárosan, próbálkozva, nehogy belefulladjanak a vízbe. Ez jutott. Belegondolva, hogy még mindig csak március eleje van, annyira azért nem vagyok elkeseredve. Végül ki tudja, lehetséges, hogy a magok jobban tudják, miért nem nőnek, és áprilisban jön csak szép idő. Biztos vagyok benne ugyanis, hogy valahonnan tudják. Azért én olyan messzire nem megyek, mint Anasztázia, (könyvsorozat, érdemes bele-beleolvasni, ha valaki meg tudja szerezni) hogy ültetés előtt a magokat szopogassam, merthogy egyrészt túlzásnak érzem, másrészt meg mi van, ha lenyelem?! Azok közé tartozom, akiknek gyerekkorukban szent meggyőződésük volt, hogy amennyiben lenyelsz egy cseresznyemagot, az biztosan kihajt a hasadban, és a végén benned lesz az egész fa. (Hogy ezt hogyan is képzeltem, arról a mai napig nincsenek pontos adataim, de akkoriban ez is lehetségesnek látszott.)

A kísérletet mindenesetre elindítom. Mostantól az összes palántám némi komolyzenében fog részesülni minden nap. A négy évszakból csak a tavaszt hallgathatják ugyan, nehogy félreértsék a helyzetet, és azt gondolják, teszem azt, hogy tél van. Szóval válogatni fogok a zenékben mindenképp. Már csak azt nem tudom, hogyan csináljak két csoportot a hagymáimból… Minden valamire való kísérletben van kontrollcsoport. Bár, nekem az a lényeg, hogy minden szépen növekedjen. Lehetséges, hogy a kontrollcsoportot ez esetben kihagyom, úgysem arra vagyok kíváncsi, hány százalékkal nőnek gyorsabban… Csak annyira vágyom, hogy nagyon szépek legyenek!

Szurkolás indítható, de a muszájkabátot és gumiszobát ajánlgatók kíméljenek! Nálam sokkal rosszabb esetek is mászkálnak szabadlábon… J

folyt. köv.